Az OTP Bank egy kreatív és inspiráló kihívást szeretett volna kínálni a felsőoktatásban tanuló diákoknak és junior fejlesztőknek. Így egy megújult koncepcióval, az OTP Bank IT Hackathonnal állt elő, melynek célja az informatikusok hallgatók és junior fejlesztők mozgósítása volt.
A 2023-as verseny középpontjában a jövő tudatos befektetési és kereskedelmi kérdéseinek megoldása állt, kiemelve a BigData és a Mesterséges Intelligencia alkalmazását. A verseny két fő szakaszban zajlott.
Az első online fordulóban a csapatoknak 30 diából álló prezentációval kellett bemutatniuk az ötleteiket és technológiai megvalósításaikat. A legjobb 10 csapat jutott az élő döntőbe, ahol működő demóval és pitch-el kellett meggyőzniük az OTP Bank IT szakértőiből és vezetőiből álló zsűrit. A zsűri az ötletek felhasználhatóságát, megvalósíthatóságát, csapatmunkáját és a kihíváshoz való kapcsolódást értékelte.
A hackathonra 18 év felettiek, pályakezdők és tapasztalt fejlesztők jelentkezését várták 2-4 fős csapatokban. Az előnyt élvező programozói készségek közé tartozott a Java, C++ vagy funkcionális nyelvek, és a backend irányultság is előnyt jelentett.
A fődíj 750.000 ft volt a nyertes csapatnak, de a második és harmadik helyezett sem távozott üres kézzel, előbbi 450.000 ft-t, utóbbi 300.000 ft-t nyert, emelett pedig egy 150.000 ft-os különdíj is kiosztásra került.
A verseny ingyenes volt, de regisztrációhoz volt kötve.