Az NN RAS egy magyarországi székhelyű aktuárius szakértő csapat, amelynek más cégekhez hasonlóan kihívás a fiatal tehetségek felkutatása és bevonzása.
Az NN RAS a tevékenységének bemutatására nyílt napot szervezett, ahol az érdeklődők betekintést nyerhettek a 40 fős csapat mindennapjaiba, interaktív szakmai és a betölthető munkakörökhöz kapcsolódó témákat felölelő előadásokon keresztül. Az előadásokat networking és pizzázás követte, amelynek köszönhetően a résztvevők kötetlenebben is megismerhették a NN RAS csapatának tagjait.
A Nyílt napra a megfelelő létszám biztosítása nem egyszerű, hisz több órás elköteleződést igényel a résztvevőktől.
A Nyílt nap meghirdetésére és az NN RAS ismertségének növelése érdekében, valamint a karrierút hatékony és élvezetes bemutatására ajánlottuk a Storygame koncepciót a cég számára és született meg az NN RAS Karrier játék.
A Karrier játékban az érdeklődők különböző vállalati szituációkkal találkoznak, amelyeken keresztül betekintést nyerhetnek az NN RAS kollégáinak mindennapjaiba. A játékosok döntéseket hoznak és ezáltal különböző munkaköröket fedezhetnek fel, így eljuthatnak a gyakornoki kezdő szintről egészen a vezetői székbe az 5-10 perces játék során.
A játékosok között egy páros mozijegy utalvány került kisorsolásra, a 3 legjobb játékos pedig az NN RAS által összeállított ajándékcsomagot nyert.
Az NN RAS Karrier játék meghirdetéséhez a közösségi felületeket (Facebook, Instagram) használtuk, valamint az online csatornák mellett offline, közvetlenül az egyetemeket in meghirdetésre került a játék Diáknagyköveti hálózatunk által. A közel 3 hetes kampány alatt összesen 618-an látogattak el a játék oldalára, összesen 248-szor játszottak a játékkal, ami 55 egyedi feliratkozót és közel 60 nyílt nap érdeklődőt eredményezett.
A vállalat mindennapjainak, értékeinek és érdekességeinek bemutatására alkalmazható. Így az érdeklődő életszagú szituációkon keresztül térképezi fel potenciális munkaadóját, ezáltal passzívan rengeteg információt befogad a vállalatról és a rá váró munkalehetőségekről. A játékkal folytatott kampány interaktív eszközeként célzott kommunikációra és adatbázis építésre kiválóan alkalmazható. A játékosok 25%-a megadja elérhetőségeit, hogy részt vehessen a nyereménysorsoláson.
Közvetlenül alkalmazható a leendő munkavállalók megszólítására és bevonzására, így olyan adatbázis építésére, amelyből könnyen lehet jelentkezőket toborozni a betöltetlen munkakörökbe.
A jelentkezők előszűrésére is sikeresen alkalmazható, hiszen különböző készségeket és kompetenciákat is lehet vele mérni. A játékban elért eredmények szűrőként alkalmazhatóak a jelentkezők behívásához.
Tudásátadásra és információmegosztásra alkalmazható platform, amellyel a belépő alkalmazottaknak befogadható és játékos módon lehet átadni a legfontosabb tudnivalókat.
A Karrier játék önmagában is megállja a helyét, mint adatbázis építő eszköz, de kampányeszközként is szolgálhat. Az NN RAS esetében nyílt napjuk meghirdetésének támogatására használtuk ezt az eszközt. A nyílt napon végül több mint 50 hallgatónak és frissdiplomásnak mutatkozhatott be az NN RAS.
Egy nyílt nap meghirdetésére számos további eszköz áll a rendelkezésünkre (social media és Google hirdetések, médiapartnerek, saját adatbázisaink, stb.), de a legfőbb csatornánk az ország felsőoktatási intézményeire kiterjedő Diáknagyköveti hálózatunk. Ezzel a hálózattal közvetlenül és hatékonyan érjük el a hallgatói célcsoportokat saját csatornáikon, adatbázisainkkal pedig a frissdiplomás, pár év tapasztalattal bíró fiatalokat.
A vállalat standján 1-2 tableten vagy laptopon játszható a játék. Ez amellett, hogy vonzza a látogatókat, könnyed beszédtémaként szolgál a kapcsolatfelvételnél is. Nyereménysorsolással egybekövetve adatbázis építésre is alkalmazható.